2016. augusztus 30., kedd

1. FEJEZET



2014. Október 13.

-------------------------------------------------------


Mikor végre leszállt az éj nem kellet tovább barangolnunk Chicago üres utcáin. Lábam alá tekintettem, ahol egy mély lyuk nyúlt le egészen a föld mélyéig. Leheveredtem az egyik sarokba és figyeltem, ahogyan Jett tüzet rak és azt, hogyan világítja meg az markáns vonásait. Az egyik rom rejtekében nem láthatott bennünket senki, elbújtunk a romlott világ szeme elől.
- Hé, Cecily - szólított meg Jett és rám emelte ködös tekintetét. Fekete íriszei a szokásszerű titkokat húzták maguk mögött, míg néhány lila fonál dísz köröket táncolt a pupillája köré. Mindig is érdekes szemei voltak, minden ember, aki csak egy pillantást is vetett rá, mosolyogva jegyezte meg, hogy igen érdekes tekintete van. Először én is így reagáltam, ám az évek során megszoktam a titkait és azt a vakító ködöt, ami az egész fiút körülölelte.
Nem szólaltam meg, bámultam egy ideig az arcát, majd visszatekintettem a tűzre. Arra a parázsló csodára, ami egy ilyen hideg éjszakán is menedéket tud nyújtani nekünk, hisz mi se vágyunk többre, mint az összes többi ember a világon, melegre. Tenyeremet a lángok felé tartottam. Ajkaim közül egy halk sóhaj tört elő, mikor megéreztem felmelegedő csontjaimat és olvadó bőrömet.
Ezek a percek feledtették el velem azt a sok szörnyűséget, amit meg kellett élnem, de nem csak nekem, az egész emberiségnek. Ahogy mi azt mondani szoktuk az apokalipszist. Persze ezt sokan elítélték, legfőképp a mostanában egyre csak sűrűsödő szekta bandák, akik hűen nevezik ezt az időszakot az Előfutárnak. Szerintük ez csak egy jelzés volt arra, hogy az emberi nép elkorcsosult, így magunkba kell néznünk és elmerengenünk azon, hogy mit rontottunk el, hisz az egész életünk bűn lett, persze ez csak szerintük volt így.
Én viszont már nem hittem semmiben, a menny tette tönkre a világunkat. Az angyalok pusztították el a földjeinket és a vizeinket, arra hivatkozva, hogy a világunk veszélyes, mert elárasztották azt a démonok. De hisz senki nem látott még egyetlen démont sem -vagyis én nem láttam még! Miért jöttek ide? Mi kell nekik: élelem, föld? Nincs más megoldás csak is az, hogy elpusztítanak minket?
Igen ez a mi földünk, ahol szárnyas emberkék mondják meg számunkra, hogy megérdemeljük-e az életet vagy sem, és emberek lévén: nem. Magam sem láttam még se angyal, se démont. Nem tudom, hogy miben higgyek? Egyáltalán igaz ebből valami, vagy csak az a maradék megkergült ürge találta ki ezt a sok zagyvaságot?
- Cecily!
- Mi van?
Hangom élesen szelte át a levegőt, de az ujjai melyek az ajkaira simultak azt mutatták, hogy inkább maradjak csöndben, mert valamit észlelt. Mindig ezt tette, folyamatosan agyalt majd valamit megérzett, ez történt akkor is mikor megismerkedtünk.
- Mi történt? - suttogtam most már sokkal halkabbra véve a hangerőmet.
Jett heves fejrázásba kezdett, majd megfeszült izmai hirtelen ellazultak. Értetlenül pásztáztam nyúlánk testét, mondhatni egész teste egy hosszú lábból állt.
- Semmi Cecily, egyszerűen fáradt vagyok.
Elfordult és háttal nekem leheveredett a lángok tövébe.
Nem szólalt meg, csak csöndben feküdt és tudtam, éreztem, hogy megint agyal valamin. Fájt azt látnom, hogy ennyire el van keseredve. Tudtam, hogy számára a veszteségek listája még hosszabb volt, mint az enyém. Családom nem számított nagynak, apám, anyám és én. Közülük is csak az anyám halála döntött romba. Apám csak egy férfi volt, aki megnemzett. A halála mondhatni felüdített, persze anyunál ez nem egészen így történt. Nem ettem, még akkor sem ha Jett talált valami ehetőt, egyszerűen nem kértem belőle, vagy ha egy falatot betuszkoltam a számban az kegyetlenül előtört a gyomromból.
Velem együtt Jett is teljesen tönkrement, hisz neki nem csak a családja elvesztésével kellett foglalatoskodnia - mint jó magamnál - hanem engem is el kellett tartania, ami azokban az időkben nem volt valami könnyed munka. Még mindig felnézek rá, mert nála összeszedettebb embert nem találni sűrűn a földön. Ő mindig ott van melletted, kiáll érted és az életét is képes feláldozni a szeretteiért. Ő az én hősöm, mert nélküle ugyanúgy végeztem volna, mint az összes többi menekült, aki túlélte az 1. csapást. És, hogy mi az az 1. csapás? Még 7 évvel ezelőtt történt.

Egy egyszerű napon minden tönkrement, amit eddig tökéletesnek hittünk. A kertes házak, a felhőkarcolók nem beszélve a sok-sok emberről, akik csak úgy meghaltak.
2007. október 13, azaz pontosan hét évvel ezelőtt történt. Minden ember nyugodtan élvezte szombat esti programját, a szerelmesek randiztak, míg a családok szombat esti vacsorájukat ették.
Tökéletesnek bizonyult minden, még az én családom is némán élvezte azt a szombati estét. Apám nem volt otthon, gondolom a barátaival ivott a sarki kocsmában és élvezte a rá ragadó ribancok adta élvezetet. Anyu persze kihasználta az alkalmat és elhívta Jett szüleit, hogy vacsorázzanak nálunk. Lola, Jett nővére a megszokott szépségében tündökölt. Fekete haja egészen a derekáig lenyúlt, sötét szemeivel minket lesett. Dús lila ajkain mosoly játszott.
- Most mit fogtok csinálni? - kíváncsian meresztgette szemeit ránk, és öccse haját birizgálva tolt arrébb egy éppen felé tartó kiskocsit. Lola 18 éves volt, tehát sokkal idősebb nálunk, mégis jobban szeretett velünk lebzselni, minthogy lent jópofizzon a szülőkkel.
- Szerinted? Azt, amit általában, DVD-ket nézünk és beszélgetünk, vagy azt, amit te csinálsz, lustulunk - szólaltam meg fekete haját fonogatva.
- Nem is lustulok!
- Aha - forgatta meg Jett a szemeit, mire nővére meghúzta göndör tincseit. - Lola!
- Mi van? Megérdemelted, ugye Cecily?
- Nem érdemelte meg.
- Hé!- hördült fel Lola és árulóként lesett rám, mikor én csak kiálltam legjobb barátom mellett.
Jett hasra fordult és fekete szemeit, melyekben lila vonalak úszkáltak, rám emelte és egy gyengéd mosolyt címzett felém. Ajkaival egy köszit formált. Megvontam a vállamat és tovább fonogattam Lola dús bozontját, miközben ő még mindig azon méltatlankodott, hogy kegyetlenül hátba szúrtam őt.
Jett egy kis macskához híven belebújt nővére ölébe és fejét megtámasztotta a vállán, lehunyta a szemeit és egy halk sóhajt erőltetett ki az ajkain. A két testvér iker is lehetett volna, ugyanazok a színek játszottak rajtuk, ám volt bennük valami különböző, ami teljesen elválasztotta őket egymástól. Sokan érdeklődtek felőle, hogy igazából testvérek-e. Jett ilyenkor apró gömbbé kuporodott össze és halkan sírdogált magában. Furcsa fiú volt. És még mindig furcsa.
Szemeit összeszorította és heves sírásba kezdett. Lola azonnal csöndbe maradt és halkan csitítgatni kezdte öccsét. Olyan gyámoltalannak tűnt az az aprócska fiú, sötét göndör hajjal, érdekes szemekkel és fehér bőrrel. Akár egy baba. Jett zokogott.
- Jönnek... Lola jönnek - motyogta. Homloka ráncokba borult, szemei összevisz ugráltak, pillái megremegtek, tenyerét ökölbe szorította és hirtelenjében az egész teste remegni kezdett.
- Mi történik Lola? - sikkantottam fel.
A lány az ölébe vont bennünket és halkan énekelgetett nekünk, gyengéd hangján. Olyan volt abban a percben, mint egy angyal, egy őrző angyal, aki erős karjaiban nyugovóra lelhetünk.
Rettegve néztem a még mindig reszkető Jettre, és én is sírni kezdtem, féltem, hogy barátomnak valami baja eshet. Én akartam bűnhődni, azt akartam, hogy a fájdalmai engem sújtsanak, segíteni akartam neki.
Jett mindig ezt csinálta, random kezdett el sírni, bármilyen körülmények között, gyenge volt, akkor még nem is sejtettem mi miatt. Folyamatosan magába zárkózott és agyalt, már 5 évesen is kattogott, sosem csinált mást.
Lola hajába fúrtam a fejemet és mélyeket lélegeztem, nem akartam a mellettem rázkódó fiúra nézni.
- Jönnek, Lola, Cily... itt vannak. Értünk jöttek.
- Jett nyugi - vonta karjaiba öccsét, és érzetem a hangján, hogy sír. Ő is félt.
Hirtelen az egész ház megremegett. Jett felvisított, szemeit rám emelte és a nővérére, eddig homályos tekintete kitisztult és azonnal felpattant. Nyoma sem volt az eddig könnyező fiúnak, megemberelte magát és kitárta az ajtót. Lola, Jett után kapott, de a fiú már rég a küszöbön járt. Újabb rázkódás.
Hallottam, ahogy a csillár kristályos szemei összekoccannak, a tányérok csörömpölve zúzódtak apró darabokra. A szülők felordítottak.
- Lola! - kiáltott fel Mr. Noris. - Bújjatok ágyak alá, földrengés!
Az anyjuk felszaladt és lihegve próbált minket megnyugtatni, mikor az üveg apró szilánkokra tört és egy nyílvessző pont Mrs. Noris homlokába állt. Lola sikított, úgy ahogy én.
A nyílvessző hirtelen vörössé vált és arany tűzzel elégett. Mrs. Noris arcán megpörkölődött a bőr, Lola zokogva hevert az ágyam mellett, míg Jett a karom után nyúlt és kiugrott a törött ablakon. Vele együtt én is. Fájdalmasan érkeztem meg a földre, vádlim meghúzódott, míg a talpam erősen beszúrt, de Jettnek, mintha semmi baja sem lenne tovább rohant. Lola kapálózva lesett ki az ablakon és akkor láttuk utoljára. Ez volt az 1. csapás. Ezt követte a 2. és reménykedünk benne, hogy nem lesz harmadik, mert az az egész világunkon megmaradt emberiséget elpusztítaná.

Jett még mindig háttal volt nekem. Valamiért újra az a gyámoltalan kis fiúcskát láttam magam előtt, nem pedig a mostani szilárd lábakon álló Jettett. Szuszogása egyenletes volt, ám sejtettem, hogy még ezt is képes megjátszani.
Féltem attól, hogy végleg eltaszít magától, hisz már egy ideje kerüli a társaságomat és hozzám se szólt, nem is nézett rám. Tudomást sem vesz rólam, soha.
De végül félretettem a félelmemet és mellé kúsztam. Végig simítottam izmos kezén és feszes vállain.
- Cecily - nyögte ki, kinyitva fekete szemeit.
- Igen?
Nem válaszolt csupán az arcomat leste. Tekintete körbebarangolta azt, minden szegletét jól szemügyre vette. Tenyerét rá simította, gyengéd ölelésbe vonszolt.
- Cecily.
De nem akart többet mondani, ám ez számomra pont tökéletes volt. Majd egyszer elmondja, ez is haladásnak számít az eddigi megnyilvánulásaihoz képest. Jett mindig is a vezetőm volt, sosem mutatta ki az érzéseit és kezdtem úgy érezni elhagy az a fiú, akit egykor a legjobb barátomnak neveztem.
Viszont most előtörtek az érzései, amiket eddig titokban tartott, az a sok-sok év szenvedése most tört színre. Zokogva húzott magához és tehetetlenségemben én is elhullajtottam pár cseppet. Simogattam a hátát és próbáltam az lenni, akire most szüksége van.
Hét éve ugyanekkor, azaz az 1. csapás évfordulójakor megmutatja régi énjének egy részét, azt a fiút, akit én egykor szerettem, jobban, mint saját magamat. És reménytelenül vágytam arra, hogy ez ne csak most kússzon elő. Azt kívántam, hogy velem maradjon ez a Jett. Akinek bármikor az ölelésébe burkolózhatok, aki szeret és, aki soha se hagyna magamra.
Sármja elveszett a sok komolyságtól, arcának görbületei eltompultak, mintha az idő kiszívta volna belőle az életet.
- Cecily.
Újabb foszlánya a nevemnek.
Annyira kíváncsi voltam, hogy mire gondol, hogy miért mondogatja tudatlanul is a nevemet? Mire akar célozni? Valami történni fog velem?
Akaratlanul szorítottam meg a kezét sokkal erősebben, de nem szólt. Rám emelte ködös tekintetét és végre megtörtént. Szemei felragyogtak és dús ajkai egy szót formáltak, míg az az elveszett görbület most feljebb kunkorodott.

- Cecily.


---------------------------------------------------------

Kedves Olvasóim!
Tudom nagyon sokat kellett várni a következő részre, de valamiért kiment a fejemből minden. Így nyár végén nem is nagy meglepetés szerintem :D gondolom nem vagyok ezzel egyedül.
Na de térjünk a lényegre, itt is lenne a következő fejezet. Remélem valakinek azért megtetszik és hagy maga után egy kis nyomot, amit egy feliratkozás vagy komment formájában is megtehet :) köszönöm a sok megtekintést plusz a kommentet. 
Csak annyit szeretnék még tistázni, hogy itt sokkal lassabban fog beindulni a fő szál, remélem ez nem sok mindenkit fog zavarni! Jó olvasást!
Puszi Kira!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Kira!
    Nekem személy szerint nagyon tetszett ez a rész.Plusz pont,hogy szeretem a fantasy témájú könyveket,filmeket, sorozatokat.
    Szerintem nem gond,hogy nem rögtön indulnak be a dolgok, de biztos biztos megéri rá várni.:-)
    Na és milyen volt gimnázium első napja?:*
    Good luck and send a hug.
    Xx
    Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszti!
      Ezt örömmel olvasom, hozzám is elég közel áll a fantasy téme, örülök, hogy tetszett! Örülök - igen újból, elég gyatra a szókincsem :D - hogy így gondolod, remélem a következőkben is így vélekedsz majd :)
      Hát kicsit furcsa volt, hisz egészen más hely, más emberek vesnek körül és tényleg minden más volt, de ettől eltekinte, kissé zötykölődve indult meg a társalgás, de eddig jónak tűnik az osztály! Köszönöm a kérdésedet :)
      Puszi Kira!

      Ut.: remélem neked s jó lesz ez az éved, ha jól tudom nyolcadikos leszel, ugye? :)

      Törlés
  2. Kedves Kira!
    Ne haragudj amiért nem jelentkeztem hamarabb csak tényleg baromi sok dolgom volt + az iskola. Nagyon tetszik a történet nagyon várom a folytatást. Viszont valőszínüleg nem leszek olyan aktív a kommenteket illetőn a suli miatt. Ennek ellenére minden részt várni és olvasni fogok. Remélem könnyen be tudtál illeszkedni és azt hogy jófejek az osztáytársaid.
    xoxo
    Julie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Julie!
      Ne kérj kérlek bocsánatot, elég számomra a tudat, hogy attól eltekintve, hogy sok dolgunk van, azért velem tartasz :) pontosan tudom, hogy mennyi munka meg minden van így kilencedikesen :D
      Én is remélem, hogy neked jól telt ez az első két nap! Mert, köszönöm, hogy kérdezted :D, jól telt.
      Puszi Kira!

      Törlés

Hope Land of Grafic