2014.
Október 13.
-------------------------------------------------------
Mikor
végre leszállt az éj nem kellet tovább barangolnunk Chicago üres utcáin. Lábam
alá tekintettem, ahol egy mély lyuk nyúlt le egészen a föld mélyéig.
Leheveredtem az egyik sarokba és figyeltem, ahogyan Jett tüzet rak és azt,
hogyan világítja meg az markáns vonásait. Az egyik rom rejtekében nem láthatott
bennünket senki, elbújtunk a romlott világ szeme elől.
-
Hé, Cecily - szólított meg Jett és rám emelte ködös tekintetét. Fekete íriszei
a szokásszerű titkokat húzták maguk mögött, míg néhány lila fonál dísz köröket
táncolt a pupillája köré. Mindig is érdekes szemei voltak, minden ember, aki
csak egy pillantást is vetett rá, mosolyogva jegyezte meg, hogy igen érdekes
tekintete van. Először én is így reagáltam, ám az évek során megszoktam a
titkait és azt a vakító ködöt, ami az egész fiút körülölelte.
Nem
szólaltam meg, bámultam egy ideig az arcát, majd visszatekintettem a tűzre.
Arra a parázsló csodára, ami egy ilyen hideg éjszakán is menedéket tud nyújtani
nekünk, hisz mi se vágyunk többre, mint az összes többi ember a világon,
melegre. Tenyeremet a lángok felé tartottam. Ajkaim közül egy halk sóhaj tört
elő, mikor megéreztem felmelegedő csontjaimat és olvadó bőrömet.
Ezek
a percek feledtették el velem azt a sok szörnyűséget, amit meg kellett élnem,
de nem csak nekem, az egész emberiségnek. Ahogy mi azt mondani szoktuk az
apokalipszist. Persze ezt sokan elítélték, legfőképp a mostanában egyre csak
sűrűsödő szekta bandák, akik hűen nevezik ezt az időszakot az Előfutárnak.
Szerintük ez csak egy jelzés volt arra, hogy az emberi nép elkorcsosult, így
magunkba kell néznünk és elmerengenünk azon, hogy mit rontottunk el, hisz az
egész életünk bűn lett, persze ez csak szerintük volt így.
Én
viszont már nem hittem semmiben, a menny tette tönkre a világunkat. Az angyalok
pusztították el a földjeinket és a vizeinket, arra hivatkozva, hogy a világunk
veszélyes, mert elárasztották azt a démonok. De hisz senki nem látott még
egyetlen démont sem -vagyis én nem láttam még! Miért jöttek ide? Mi kell nekik:
élelem, föld? Nincs más megoldás csak is az, hogy elpusztítanak minket?
Igen
ez a mi földünk, ahol szárnyas emberkék mondják meg számunkra, hogy
megérdemeljük-e az életet vagy sem, és emberek lévén: nem. Magam sem láttam még
se angyal, se démont. Nem tudom, hogy miben higgyek? Egyáltalán igaz ebből
valami, vagy csak az a maradék megkergült ürge találta ki ezt a sok zagyvaságot?
-
Cecily!
-
Mi van?
Hangom
élesen szelte át a levegőt, de az ujjai melyek az ajkaira simultak azt
mutatták, hogy inkább maradjak csöndben, mert valamit észlelt. Mindig ezt
tette, folyamatosan agyalt majd valamit megérzett, ez történt akkor is mikor
megismerkedtünk.
-
Mi történt? - suttogtam most már sokkal halkabbra véve a hangerőmet.
Jett
heves fejrázásba kezdett, majd megfeszült izmai hirtelen ellazultak. Értetlenül
pásztáztam nyúlánk testét, mondhatni egész teste egy hosszú lábból állt.
-
Semmi Cecily, egyszerűen fáradt vagyok.
Elfordult
és háttal nekem leheveredett a lángok tövébe.
Nem
szólalt meg, csak csöndben feküdt és tudtam, éreztem, hogy megint agyal
valamin. Fájt azt látnom, hogy ennyire el van keseredve. Tudtam, hogy számára a
veszteségek listája még hosszabb volt, mint az enyém. Családom nem számított
nagynak, apám, anyám és én. Közülük is csak az anyám halála döntött romba. Apám
csak egy férfi volt, aki megnemzett. A halála mondhatni felüdített, persze
anyunál ez nem egészen így történt. Nem ettem, még akkor sem ha Jett talált
valami ehetőt, egyszerűen nem kértem belőle, vagy ha egy falatot betuszkoltam a
számban az kegyetlenül előtört a gyomromból.
Velem
együtt Jett is teljesen tönkrement, hisz neki nem csak a családja elvesztésével
kellett foglalatoskodnia - mint jó magamnál - hanem engem is el kellett
tartania, ami azokban az időkben nem volt valami könnyed munka. Még mindig
felnézek rá, mert nála összeszedettebb embert nem találni sűrűn a földön. Ő
mindig ott van melletted, kiáll érted és az életét is képes feláldozni a
szeretteiért. Ő az én hősöm, mert nélküle ugyanúgy végeztem volna, mint az
összes többi menekült, aki túlélte az 1. csapást. És, hogy mi az az 1. csapás?
Még 7 évvel ezelőtt történt.
Egy
egyszerű napon minden tönkrement, amit eddig tökéletesnek hittünk. A kertes
házak, a felhőkarcolók nem beszélve a sok-sok emberről, akik csak úgy
meghaltak.
2007.
október 13, azaz pontosan hét évvel ezelőtt történt. Minden ember nyugodtan
élvezte szombat esti programját, a szerelmesek randiztak, míg a családok
szombat esti vacsorájukat ették.
Tökéletesnek
bizonyult minden, még az én családom is némán élvezte azt a szombati estét.
Apám nem volt otthon, gondolom a barátaival ivott a sarki kocsmában és élvezte
a rá ragadó ribancok adta élvezetet. Anyu persze kihasználta az alkalmat és
elhívta Jett szüleit, hogy vacsorázzanak nálunk. Lola, Jett nővére a megszokott
szépségében tündökölt. Fekete haja egészen a derekáig lenyúlt, sötét szemeivel
minket lesett. Dús lila ajkain mosoly játszott.
-
Most mit fogtok csinálni? - kíváncsian meresztgette szemeit ránk, és öccse
haját birizgálva tolt arrébb egy éppen felé tartó kiskocsit. Lola 18 éves volt,
tehát sokkal idősebb nálunk, mégis jobban szeretett velünk lebzselni, minthogy
lent jópofizzon a szülőkkel.
-
Szerinted? Azt, amit általában, DVD-ket nézünk és beszélgetünk, vagy azt, amit
te csinálsz, lustulunk - szólaltam meg fekete haját fonogatva.
-
Nem is lustulok!
-
Aha - forgatta meg Jett a szemeit, mire nővére meghúzta göndör tincseit. -
Lola!
-
Mi van? Megérdemelted, ugye Cecily?
-
Nem érdemelte meg.
-
Hé!- hördült fel Lola és árulóként lesett rám, mikor én csak kiálltam legjobb
barátom mellett.
Jett
hasra fordult és fekete szemeit, melyekben lila vonalak úszkáltak, rám emelte
és egy gyengéd mosolyt címzett felém. Ajkaival egy köszit formált. Megvontam a
vállamat és tovább fonogattam Lola dús bozontját, miközben ő még mindig azon
méltatlankodott, hogy kegyetlenül hátba szúrtam őt.
Jett
egy kis macskához híven belebújt nővére ölébe és fejét megtámasztotta a vállán,
lehunyta a szemeit és egy halk sóhajt erőltetett ki az ajkain. A két testvér
iker is lehetett volna, ugyanazok a színek játszottak rajtuk, ám volt bennük
valami különböző, ami teljesen elválasztotta őket egymástól. Sokan érdeklődtek
felőle, hogy igazából testvérek-e. Jett ilyenkor apró gömbbé kuporodott össze
és halkan sírdogált magában. Furcsa fiú volt. És még mindig furcsa.
Szemeit
összeszorította és heves sírásba kezdett. Lola azonnal csöndbe maradt és halkan
csitítgatni kezdte öccsét. Olyan gyámoltalannak tűnt az az aprócska fiú, sötét
göndör hajjal, érdekes szemekkel és fehér bőrrel. Akár egy baba. Jett zokogott.
-
Jönnek... Lola jönnek - motyogta. Homloka ráncokba borult, szemei összevisz ugráltak,
pillái megremegtek, tenyerét ökölbe szorította és hirtelenjében az egész teste
remegni kezdett.
-
Mi történik Lola? - sikkantottam fel.
A
lány az ölébe vont bennünket és halkan énekelgetett nekünk, gyengéd hangján.
Olyan volt abban a percben, mint egy angyal, egy őrző angyal, aki erős
karjaiban nyugovóra lelhetünk.
Rettegve
néztem a még mindig reszkető Jettre, és én is sírni kezdtem, féltem, hogy
barátomnak valami baja eshet. Én akartam bűnhődni, azt akartam, hogy a
fájdalmai engem sújtsanak, segíteni akartam neki.
Jett
mindig ezt csinálta, random kezdett el sírni, bármilyen körülmények között,
gyenge volt, akkor még nem is sejtettem mi miatt. Folyamatosan magába zárkózott
és agyalt, már 5 évesen is kattogott, sosem csinált mást.
Lola
hajába fúrtam a fejemet és mélyeket lélegeztem, nem akartam a mellettem rázkódó
fiúra nézni.
-
Jönnek, Lola, Cily... itt vannak. Értünk jöttek.
-
Jett nyugi - vonta karjaiba öccsét, és érzetem a hangján, hogy sír. Ő is félt.
Hirtelen
az egész ház megremegett. Jett felvisított, szemeit rám emelte és a nővérére,
eddig homályos tekintete kitisztult és azonnal felpattant. Nyoma sem volt az
eddig könnyező fiúnak, megemberelte magát és kitárta az ajtót. Lola, Jett után
kapott, de a fiú már rég a küszöbön járt. Újabb rázkódás.
Hallottam,
ahogy a csillár kristályos szemei összekoccannak, a tányérok csörömpölve
zúzódtak apró darabokra. A szülők felordítottak.
-
Lola! - kiáltott fel Mr. Noris. - Bújjatok ágyak alá, földrengés!
Az
anyjuk felszaladt és lihegve próbált minket megnyugtatni, mikor az üveg apró
szilánkokra tört és egy nyílvessző pont Mrs. Noris homlokába állt. Lola
sikított, úgy ahogy én.
A
nyílvessző hirtelen vörössé vált és arany tűzzel elégett. Mrs. Noris arcán
megpörkölődött a bőr, Lola zokogva hevert az ágyam mellett, míg Jett a karom
után nyúlt és kiugrott a törött ablakon. Vele együtt én is. Fájdalmasan
érkeztem meg a földre, vádlim meghúzódott, míg a talpam erősen beszúrt, de
Jettnek, mintha semmi baja sem lenne tovább rohant. Lola kapálózva lesett ki az
ablakon és akkor láttuk utoljára. Ez volt az 1. csapás. Ezt követte a 2. és
reménykedünk benne, hogy nem lesz harmadik, mert az az egész világunkon
megmaradt emberiséget elpusztítaná.
Jett
még mindig háttal volt nekem. Valamiért újra az a gyámoltalan kis fiúcskát
láttam magam előtt, nem pedig a mostani szilárd lábakon álló Jettett.
Szuszogása egyenletes volt, ám sejtettem, hogy még ezt is képes megjátszani.
Féltem
attól, hogy végleg eltaszít magától, hisz már egy ideje kerüli a társaságomat
és hozzám se szólt, nem is nézett rám. Tudomást sem vesz rólam, soha.
De
végül félretettem a félelmemet és mellé kúsztam. Végig simítottam izmos kezén
és feszes vállain.
-
Cecily - nyögte ki, kinyitva fekete szemeit.
-
Igen?
Nem
válaszolt csupán az arcomat leste. Tekintete körbebarangolta azt, minden
szegletét jól szemügyre vette. Tenyerét rá simította, gyengéd ölelésbe
vonszolt.
-
Cecily.
De
nem akart többet mondani, ám ez számomra pont tökéletes volt. Majd egyszer
elmondja, ez is haladásnak számít az eddigi megnyilvánulásaihoz képest. Jett
mindig is a vezetőm volt, sosem mutatta ki az érzéseit és kezdtem úgy érezni
elhagy az a fiú, akit egykor a legjobb barátomnak neveztem.
Viszont
most előtörtek az érzései, amiket eddig titokban tartott, az a sok-sok év
szenvedése most tört színre. Zokogva húzott magához és tehetetlenségemben én is
elhullajtottam pár cseppet. Simogattam a hátát és próbáltam az lenni, akire
most szüksége van.
Hét
éve ugyanekkor, azaz az 1. csapás évfordulójakor megmutatja régi énjének egy
részét, azt a fiút, akit én egykor szerettem, jobban, mint saját magamat. És
reménytelenül vágytam arra, hogy ez ne csak most kússzon elő. Azt kívántam,
hogy velem maradjon ez a Jett. Akinek bármikor az ölelésébe burkolózhatok, aki
szeret és, aki soha se hagyna magamra.
Sármja
elveszett a sok komolyságtól, arcának görbületei eltompultak, mintha az idő
kiszívta volna belőle az életet.
-
Cecily.
Újabb
foszlánya a nevemnek.
Annyira
kíváncsi voltam, hogy mire gondol, hogy miért mondogatja tudatlanul is a
nevemet? Mire akar célozni? Valami történni fog velem?
Akaratlanul
szorítottam meg a kezét sokkal erősebben, de nem szólt. Rám emelte ködös
tekintetét és végre megtörtént. Szemei felragyogtak és dús ajkai egy szót
formáltak, míg az az elveszett görbület most feljebb kunkorodott.
-
Cecily.
---------------------------------------------------------
Kedves Olvasóim!
Tudom nagyon sokat kellett várni a következő részre, de valamiért kiment a fejemből minden. Így nyár végén nem is nagy meglepetés szerintem :D gondolom nem vagyok ezzel egyedül.
Na de térjünk a lényegre, itt is lenne a következő fejezet. Remélem valakinek azért megtetszik és hagy maga után egy kis nyomot, amit egy feliratkozás vagy komment formájában is megtehet :) köszönöm a sok megtekintést plusz a kommentet.
Csak annyit szeretnék még tistázni, hogy itt sokkal lassabban fog beindulni a fő szál, remélem ez nem sok mindenkit fog zavarni! Jó olvasást!
Puszi Kira!
Kedves Kira!
VálaszTörlésNekem személy szerint nagyon tetszett ez a rész.Plusz pont,hogy szeretem a fantasy témájú könyveket,filmeket, sorozatokat.
Szerintem nem gond,hogy nem rögtön indulnak be a dolgok, de biztos biztos megéri rá várni.:-)
Na és milyen volt gimnázium első napja?:*
Good luck and send a hug.
Xx
Kriszti
Kedves Kriszti!
TörlésEzt örömmel olvasom, hozzám is elég közel áll a fantasy téme, örülök, hogy tetszett! Örülök - igen újból, elég gyatra a szókincsem :D - hogy így gondolod, remélem a következőkben is így vélekedsz majd :)
Hát kicsit furcsa volt, hisz egészen más hely, más emberek vesnek körül és tényleg minden más volt, de ettől eltekinte, kissé zötykölődve indult meg a társalgás, de eddig jónak tűnik az osztály! Köszönöm a kérdésedet :)
Puszi Kira!
Ut.: remélem neked s jó lesz ez az éved, ha jól tudom nyolcadikos leszel, ugye? :)
Kedves Kira!
VálaszTörlésNe haragudj amiért nem jelentkeztem hamarabb csak tényleg baromi sok dolgom volt + az iskola. Nagyon tetszik a történet nagyon várom a folytatást. Viszont valőszínüleg nem leszek olyan aktív a kommenteket illetőn a suli miatt. Ennek ellenére minden részt várni és olvasni fogok. Remélem könnyen be tudtál illeszkedni és azt hogy jófejek az osztáytársaid.
xoxo
Julie
Kedves Julie!
TörlésNe kérj kérlek bocsánatot, elég számomra a tudat, hogy attól eltekintve, hogy sok dolgunk van, azért velem tartasz :) pontosan tudom, hogy mennyi munka meg minden van így kilencedikesen :D
Én is remélem, hogy neked jól telt ez az első két nap! Mert, köszönöm, hogy kérdezted :D, jól telt.
Puszi Kira!