4. FEJEZET

Nariel szemei lecsukódtak, míg légzése egyenletessé vált. Testét egy melegítőbe bugyoláltam és tűz mellé fektetve kezdtem bámulni nyugodt és egyben gyönyörű vonásait.

Még mindig nem hittem abban, hogy valaki képes két ilyen mély sebet ejteni egy lány hátán, szavai bennem csengtek. Milyen az a lény, aki pokoli és mennyei is egyben? Létezik egyáltalán ilyen? Értelmesen beszélt, vagy csak ostoba szavak buktak ki belőle?

Nem sokára szemeit lassan nyitogatni kezdte és a fa tövének dőlve merengett magában, nem köszönte meg a segítségemet, de nem is vártam rá, egy ilyen lánytól az hatalmas előrelépés, hogy nem harapja le a fejedet, mert megszegted a szavát. Végül, mikor már megunta a csendben ücsörgést megszólalt.

 - Egy szót se merj mondani erről senkinek, megértetted? – nézett felém szikrákat szóró szemekkel. – Nem kértem a segítségedet! Miért kell beledugnod mindenbe az orrodat? Sajnállak, mert a kíváncsiság fog veled végezni.

 - Egy köszönömöt szívesen elfogadtam volna. Mit vártál, hogy majd végig nézem azt, hogyan halsz bele az elfertőződésbe? Azért ennél jobban is ismerhetnél – húztam fel az orromat és tudomást sem vettem gúnyos mosolyáról.

 - Most el kell szomorítsalak, de rohadtul nem ismerlek és nem is kényszerít semmilyen belső erő arra, hogy ezen változtassak valamit – fűzte hozzá, majd nekidőlt a fának és tudomást sem szerzett rólam. Egy ideig bámultam őt, de volt jobb dolgom is.

Csendben rajzolgattam a homokba különböző mintákat és kezdtem azon aggodalmaskodni, hogy Jett hova tűnt. Miután látott meztelenül egyszerűen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Az emlékektől akaratlanul szökött pír az arcomba. Még senki sem látott teljesen ruha nélkül, persze eltekintve anyámtól. Ő volt az első fiú, aki megszemlélhette egyáltalán nem tökéletes testemet, talán csalódott bennem? Miben is csalódna, nincs is viszonyítani valója, és amúgy is csak mély barátság vonul el köztünk, semmi több.

A bokrok recsegésére lettem figyelmes. A kusza ágak között egy nyúlánk, termetes alakot fedeztem fel, göndör tincseit kiszúrva szívem heves dobbanásai normalizálódtak. Titkon abban reménykedtem, hogy lehetséges az az ominózus fiú kerül majd elő, de tévednem kellett. Egyre csak nagyobb hülyeségnek tartottam ezt a feltételezést.

Jett homloka gyöngyözött, szemeibe egy ismerős ködösség telepedett le, izmai feszesek voltak, mintha egy karót nyelt volna. Tudtam, hogy látomása van. Azonnal felpattantam és kikaptam a kezéből azt a pár halat, amit gondolom nem rég fogott a patakban. Leültettem a földre, mire ajkai elnyíltak és a nevemet kezdte suttogni, pontosan úgy, mint az egy napja is történt.

 - Cecily.

Erre már Nariel is felkapta a fejét. Felhúzott magára egy pólót és azonnal közelebb kúszott hozzánk, előbbi fájdalmainak nyoma se maradt meg.

 - Mi történt? – suttogta. Tenyereit a fiú homlokára simította és pár tincset kisöpört onnan. A féltékenység otthont ütött bennem és eltoltam onnan kutakodó ujjait, ez az én feladatom volt, hisz Jett az én nevemet suttogta, nem pedig a szőke lányét.

 - Látomása van, most kérlek menj arrébb – szisszentem fel.

Most az egyszer Nariel egyetlen szó nélkül ment odébb, helyet hagyva nekem. Előrángattam a táskámból a kulacsomat és arcára csorgattam a hűs vizet. Szemei feketén csillogtak, a lila fonalak elvesztek az örvénylő mélységben. Zihált, majd újra nevemen szólított. Kezdtem egyre jobban megijedni, nem szokott ilyen mértékben megijedni saját látomásaitól.

 - Cecily csinálj már valamit! – kiáltott fel Nariel.

 - Mégis mit tegyek, véget kell érnie ennek az egésznek, addig bármit is teszünk az mind fölösleges.

 - És miért suttogja a nevedet?

 - Mert rólam lát valamit – hunytam le a szemeimet és Jett mellkasára hajtottam a fejemet. – Itt vagyok, nyugodj meg – leheltem egy apró puszit a fülére. – Sss.

Teste hirtelenjében elernyedt, majd izmos karjai engem öleltek közre. Szíve vadul dübörgött, bőre ragadt az izzadságtól, per pillant ez sem érdekelt nagyon. Belesimultam a testébe és csitítgatva próbáltam megnyugtatni.

 - Láttalak Cecily, már megint az történt – suttogta a fülembe. – Láttam őt is, az arca még mindig homályos. Most mégis sokkal jobban szenvedtél, sikítottál és vergődtél, mégsem haltál meg, ám most ő is sírt.

 - Jett nyugodj meg ez csak egy álom volt.

 - Nem Cecily, ez nem egy álom volt, ez a retkes jövőd! – csattant fel. Hangja villámként szántotta fel a levegőt, izmaim megfeszültek, már nem csak ő volt ingerült.

 - Mégis minek neveznéd ezt? Hm?

 - Az ilyenek, mint te sosem hazudnak az álmaikról. Akármi is történik bennük, van valóság alapja, csak szimbolikusan tükrözik a történéseket. Nem pontosan az fog történni, csak hasonló- szólt közbe Nariel.

 - Ha már ilyen okos vagy, mit jelenthet az, hogy leszúrnak, de mégsem halok meg? Valamilyen varázslat alá kerülök, vagy mi? Volt már arra példa, hogy nem következtek be Jett álmai – tettem keresztbe a karjaimat.

 - Nem, olyan dolog sosem történhet, nem hiába van ilyen adottsága. Az is megtörtént éppen, csak nem tudtátok értelmezni az álmát, ezért éreztétek azt, hogy nem történt meg. Amikor megkérdeztem Jettett, hogy engem miként észlelt, annyit mondott, hogy a hatalmas vörösségben egy félig világító és egy félig fekete dolog jelent meg, az voltam én.

Szavait csend követte. Fejemet lehajtottam és halak pucolásába kezdtem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni azt, hogy velem történni fog valami és ha mégis lenne valami, akkor gondolom itt lennének mellettem és segítenének, nem hiszem, hogy hagynának elsodródni a végtelen rosszal.

Megvacsorázva mindannyian nyugovóra tértünk és hagytuk, hogy értelmetlen gondolataink úrrá legyenek rajtunk.

A másnapom eléggé egyhangúan telt, mivel még maradtunk a pataknak a partjánál Nariel elkezdte a „tanításomat". Bevallom könnyebbnek hittem az egészet, valamiért abban reménykedtem, hogy csak megfogom majd a kardot vagy akármit és elkezdek kaszabolni, ám hatalmasat tévedtem. Először is elkellett sajátítanom egy alapszintű harctudást.

Nariel kitartóan tanítgatta, hogy kell puszta kézzel védekeznem, ám egy Átkozott ellen nem hiszem, hogy ennyi elég lenne. A kisterpesz betanítása után a védekezésre tért át, mivel az alapállás is szörnyen hosszadalmas volt a védekezés még inkább. Napokon keresztül csupán gyengéd ütései elől kellet kitérnem, vagy valamilyen módon kivédenem. Fáradtan és szomjazva estem be néha a hideg patak vizébe, ugyanis egyre csak közeledett a november, vele együtt pedig a csont szorongató hideg, azonban a gyakorlást nem hagytuk abban.

Egyik nap épp, hogy csak kinyitottam a szemeimet, már indulnom is kellett a „tréningre". Néha Jett is beállt közénk, mivel a várostól igen messze bóklásztunk semmilyen banda és egyéb lény nem nehezítette meg a dolgunkat. Ételünk is volt és szerencsére száraz faágakból sem szenvedtünk hiányt, esténként forró tűz mellett aludtunk el összebújva, esetek többségében csak én és Jett bújtunk össze, ami mindig megmelengette a szívemet.

Amikor megálltam a helyemen vártam, hogy valamelyik bokor mögül előugorjon Nariel. Nem is kellett sokat várnom arra, hogy a hátamra vesse magát a lány. Sikolyomat magamba fojtottam és próbáltam előhalászni gondolataim mélyéről, hogy ilyenkor mi is a teendő, azonban Nariel nem tétlenkedet a fejemet megfogva csavarintott rajta, ezzel jelezve, hogy kitörte a nyakamat, tehát vesztettem.

 - Megtennéd, hogy nem csak állsz és bambulsz magad elé, hanem valamit teszel is, mert bevallom eléggé fölöslegen pazarlom arra az időmet, hogy téged tanítsalak, mikor sokkal boldogabb lennék, ha eltűnnél láb alól – vágta hozzám durván.

Modora nem változott meg a hetek alatt, sőt még szemtelenebb és utálatosabb lett velem. Persze barátom előtt, mindig megváltozott és egy egészen más fajta arcát mutatta meg.

 - Csak nehogy a tanonc felül múlja tanárát – nevettem fel, mire ő csak egy legyintéssel lerendezett. – Nariel! – szóltam utána. Unottan vonta fel a szemöldökét. – Ölj meg, ha akarsz, menjen a játék életre – végig mutattam magamon, mire a lány ajkára egy gúnyos vigyor ült fel.

 - Ugye tudsz róla, hogy most halálba viszed magad, egyetlenegy kisujjammal képes lennék téged elpusztítani.

 - Tudom, épp ezért ajánlottam fel.

Nariel megvonta a vállát és már el is tűnt a bokorrengetegben. Szívem vadul dübörgött, ebben a percben ástam ki magamnak azt a sírt, amibe egy kis idő után belezuhanok. Az adrenalin végig szántotta az ereimet és az épeszű gondolatimat egy ködös burok vette körül. Ösztöneim felülkerekedtek rajtam és éreztem, hogy Nariel ugrik, tehát gyors mozdulattal fordultam ki előle és karját megragadva szegeztem a földre.

Erő különbség híján egy másodperc alatt fordult a kocka, mögöttem állt és hátra szorította a kezemet, szájamat összeszorítottam, majd összezsugorodtam. A mögöttem álló lány szorítása lazult a meglepettség miatt a pillanatnyi zavartságát kihasználva rúgtam ki lábait és egy ütést vittem be a gyomrába. Lábammal arcába akartam ütni, ám reflexei nem hagyták el, kicsavarta a felé száguldó végtagomat, amivel újra a földre kerültem. Felugrottam és szemezgetni kezdtem aranyló íriszeivel. Felém ugrott, de kikerültem az ütését és a hátára ugorva ragadtam meg a nyakát és egy roppanós hangot kiadva nevettem fel önelégülten.

Nariel porosan és ziláltan kelt föl a földről. Arcán egy bujkáló mosoly tűnt fel és felém lépett egyet.

 - Többször kéne felajánlanod azt, hogy megöljelek. Úgy látszik annyira mégsem volt fölösleges a tanításod.

Hitetlenkedve meredtem rá. Ez volt az első győzelmem, de látva, hogy erősödöm ő is több gyakorlatra tett szert, egyre többet küzdöttünk és mind ketten élveztük a harc adta szabadságot. Jett néha leheveredett az egyik kis sarokba és mosolyogva figyelte azt, hogyan tépjük ki egymás haját.

Az idő egyre hűvösödött, ezért Nariel úgy döntött ideje megtanítania a kardforgatás titkaira. Először megfogva a súlyos pengét, kezem alig bírta el. Ám rám parancsolt, hogy a nap többi részében próbáljam egész végig cipelni és így is tettem. A kardot kezdtem megszokni, míg végül karom hosszabbításaként fogtam fel, nem pedig egy gyilkolásra teremtett fegyvert.

Ekkor már Jett is besegített és mindent belém vetettek, persze először súlyos fadarabokkal vívtam, míg végül szembeszálltam barátommal egy igazi karddal, ami éppenséggel Narielé volt.

 - Figyelj, ha valami nem jó csak szólj, azonnal abba hagyom oké?

 - Ezt mondhatnám én is – nevettem fel, mire Jett csak megrázta a fejét.

A gyilkos fegyverrel a kezemben, sokkal biztonságosabbnak éreztem magamat. Folyamatosan összecsendült a két penge, hangjuk felrázta a vidék összes élőlényét. Harcoltunk és harcoltunk. Kifulladásig hajszoltam magamat, mert úgy éreztem, hogy végre nem vagyok egy elveszett fióka, hanem egy tollasodó sas, ami nem sokára elhagyja óvó fészkét. Jett sosem harcolt teljes erejéből, és sajnos így sem tudtam felülkerekedni rajta, ám a puszta kézzel való verekedésben egyre csak jobb és jobb voltam.

A november gyorsan elpatkolt, sajnos nem sokára felváltotta a hideg december, ami magával húzta a fagyos reggeleket és a még fagyosabb estéket, amit sajnos már nem bírtunk ki. A kis patak vize teljesen befagyott, így már innivalónk sem volt. Nariel szerint vissza kellet indulnunk a városba. Útközben egyre csak biztosabb voltam abba, hogy nem vagyok ugyanaz a gyámoltalan lány, aki voltam, sőt.

Éreztem már karjaimon duzzadó izmokat és azt, hogy járásom sokkal magabiztosabbá vált.

A hideg, csípős szél meglobogtatta a fák csupasz ágait, melyek néha recsegve hullottak a földre. Barna kérgükön egyre csak sűrűsödött a szögek száma. A plakátokat, a vad szél leszaggatta a kérgükről, apró darabokban szálltak egyre csak feljebb és örvényeket kialakítva vonzották az élőlények tekintetét. Még mindig üresen kongtak a házak, csupán néhány újabb vértócsa és pár halott ember száma nőtt meg a hónapok során. A felhős ég, hirtelen fehér pelyheket kezdet önteni magából, amíg én és Jett kint vártunk a hidegben.

Jett magához szorított és kíváncsian várta, hogy Nariel mikor jön elő az egyik házból. A szőke hajzuhatag nem sokára felbukkant és három kabátot és egy hosszú ezüstösen csillámló kardot húzott elő a ruhatömegek alól.

 - Vegyétek fel – dobta felénk a kissé megviselt darabokat, magamra kaptam a forró darabot és azonnal éreztem, hogy izmaim belesimulnak a pihekönnyű és egyben puha anyagban

 - Honnan szerezted ezeket? – kérdezte Jett gyanúsan méregetve fekete kapucnis kabátját.

 - Ahogy emlegettem vannak kapcsolataim – mosolyodott el titokzatosan, miután magára kapta zöld kabátját, a kardot és a csuklyáját felém nyújtotta. – A biztonság kedvéért.

Hitetlenül felnevettem és a derekamra igazítottam a bőr csuklyát, amiben az én ezüst bestiám hevert. Elmosolyodtam és végig simítottam a pengén. Új volt, és egy aprócska monogram mutatta meg azt, ki készítette. Számomra nem jelentett semmit az az egyetlen egy betű, ami a pengére volt vésve: A.

Narielre pillantottam, de ő nem figyelt rám, egyenesen haladt néha egy-egy szót szólt Jettnek és kész. Nem árulta el, hogy honnan vannak a ruhák vagy a penge. Éreztem forró tüzét a testemhez simulni, valami különleges volt ebben a kardban. Nem egy egyszerű fém darab, fojtogató volt a közelében lenni.

Kissé lemaradva ujjaimat a kard markolatára szorítottam. Mondhatni a tenyerembe simult. Gyönyörű homorú élű pengéje megcsillant a napfényben, egészen vakító lánggal égett.

Észre sem vettem, hogy Nariel és Jett megálltak, tehát szerencsésen belementem Jettbe. A fiú szeme pajkosan csillámlott és karját lazán átvetette a vállamon. Magához édesgetett és egy gyermeki puszit lehelt a kobakomra. Nariel undorodva figyelte a jelenetünket, miután kiszemlélte magát mélyen kezdett neki.

 - Szét kell válnunk! Veszélyes most csoportosan mászkálni, egy nap haladékot kap mindenki. A cél, hogy kaját, italt és egy megfelelő szálláshelyet találjunk – csapta össze a tenyerét.

 - Hogy szétválni? – vágott közbe Jett, karjai akaratlanul fonódtak körém szorosabban.

 - Egyszerűen.

 - Nariel ez nem vicces, nem hagyhatom egyedül Cecilyt – lépett előrébb, karjai viszont még mindig erősen markolták a kabátomat. A jeges szél egy marék port szórt a szemünkbe, ami miatt köhögésrohamot kaptam, ám Jettett még ez sem szakította ki a szerepéből.

 - Tudod Jett – húzódott közelebb barátomhoz, engem pedig egy mozdulattal arrébb lökött. -, nem hiába tanítottam Cecilyt, van kardja, vannak ismeretei, ha ügyes egy nap múlva ugyanitt összefutunk, ha nem így járt.

Aranyló szemei ördögien villámlottak rám és egy apró kacaj mellett odébb állt. Haját egy lófarokba kötötte és megigazította a kabátját.

 - Nariel... ezt egyszerűen nem gondolhatod komolyan! – csattant fel, ekkor már nekem is kezdett kicsit sok lenni.

 - Jett kérlek – helyeztem tenyeremet a vállára. Tekintete rám siklott és azonnal megenyhültek jegesen fekete szemei. – Figyelj, tudom, hogy aggódsz értem, de nem hiába tanított Nariel. Igen, lehet nem megyek túl sokra vele, de alapból meg tudom magamat védeni. Ez legyen egy próbatétel, Jett. Higgy bennem...

 - De az álmaim – nyögött fel a hajába túrva.

 - Azok legyenek csak álmok és nyugi nem hiszem, hogy csakúgy lesmárolok egy pasit, mert úgy tartja a kedvem.

És erre már ő is felnevetett. Jó szorosan magához vonta a testemet és egy puszit lehelt az arcomra.

 - Ha vigyázol magadra, benne vagyok.