ELSŐ RÉSZ - ILLÚZIÓ
-------------------------------------------
1995. Aug. 25.
Az
eső cseppek hatalmas krokodil méretű szemekben hullottak alá, az éjszaka
csendesnek bizonyult. Egyetlen zaj forrást maga a vihar ontott magából,
csapkodó ágak és csörömpölő esőcseppek. A zord táj hangját egy éles sikítás
zavarta fel.
A
hirtelen hangra az egész táj csöndbe borult, viszont a sikítás nem halkult,
sőt… Madarak hatalmas szemeket meresztgettek a ház felé, mely maga barna
árnyalatában nem nyújtott túl hátborzongató látványt, ám a belőle feltörő
visítások annál inkább. A szomszédok ablakai hirtelen sárgásfényt bocsátottak
ki magukból és kíváncsi sötét foltok jelentek meg az üveg mögött.
Mindenki
az 5250-es házat leste.
Az
eső megszokta a belévágó sikolyokat és monoton koppanásaival eltompította az
ijedt és egyben fájdalmas kiáltásokat. Az ég dörömbölt és végül egy villanás és
kialudt minden fény.
Egyedül
az 5250-es házból szűrődött ki enyhe derengés. A gyertyák gyengéd fénye
melengette az ablak előtt tébláboló buxusokat, hosszú ágaikon a cseppek
megpihenve meresztgették szemeiket a szobába.
A
földön egy nő hevert gyöngyöző homlokkal. Ajkai elváltak és éles sikolya
betöltötte az egész utcát. A körülötte sertepertélő nők hideg borogatást
helyeztek a nő kipirult arcára és bíztató szavakkal nyugtatgatták a hölgyet.
A
nőnek kék szemei voltak, kifakult tekintettel meredt gömbölyű hasára és halkan
zihálva várta, hogy újra rátörjön egy erősebb görcs. Kezeit a hasára helyezte
és érezte kicsinyének heves rúgásait, melyek pontosan bordáit érték, most még
sem emlékezett a fájdalomra, csak is gyermeke járt a fejében és az, hogy végre
karjai közt tudhassa a picit.
Arcán
egy csendes mosoly nyugodott, mikor egy újabb heves görcs tört rá, a körülötte
ügyeskedő hölgyek egymást túl kiabálva bíztatták, hogy nyomjon egy erőset.
Kétségbeesve tett eleget kérésüknek, míg arcából kifújta a szőke haját. Zihált,
alig bírta tovább, egyszerűen ereje nem volt többet kicsikarni fáradt testéből.
Ordított fájdalmában, mikor a bába egy hamiskás mosoly mellett megnyugtatta Őt,
név szerint Eloise-t.
- Már kint van a feje.
Marionett,
a kedves hölgy, megsimogatta Eloise karját és újra az előbújó kobakra
pillantott.
Eloise
belemarkolt a paplanba és fájdalmait elásva nyomott, minden hangját
elhasználta, ezentúl csak néma sikolyra nyíltak dús ajkai. Sírt mikor Marionett
végre megszólalt gyengéd hangon és a kezében egy csöppnyi lénnyel. Eloise
kezébe fektette a gyermeket és halkan suttogva szólalt meg.
- Mi lesz a neve, Eloise?
Nem
válaszolt csupán a tejfölszőke gyermekét ringatta, mikor a kicsinek kinyíltak a
szemei. Sosem felejti el a látványt.
Kedves Olvasóm, vagyis idetévedő olvasók!
Ezennel megnyitnám kapuit, a harmadik történetemnek, ami merőben más, mint az eddigiek, remélem azért ez is megtetszik valakinek :) Ha tetszett kérlek hagyj nyomot magad után!
Puszi Kira!
Kedves Kira!
VálaszTörlésIsmét jelentkezem eme kommenttel,és igen megint én.:D
Mint már említettem nagyon tetszik a fejléc,megérte a fáradozásért,főleg a kék, fekete,fehér párosítás nagyon találó lett.
Izgalmasnak ígérkezik ez a történeted is,a prológus és az ismertető rész alapján.
Várom a következő részt,természetesen,és hát sok sikert.:)
Good luck and send a hug.
xx
Kriszti
Kedves Kriszti!
VálaszTörlésÖrülök, hogy így gondolod, öröm hallani hogy ez a szösszenet elnyerte a tetszésedet.
Örülök, hogy tetszik a fejléc bár nem az én érdemem :)
Puszi Kira!